Mengyán Béla emlékverseny
Kedves Tagtársaink, Sporttársak!
A Matróz Horgászegyesület augusztus 28-án megtartotta ez évi második horgászversenyét.
A horgászverseny a "Mengyán Béla emlékverseny" nevet viselte.
A gyülekezőt követően megemlékeztünk a verseny névadójáról, majd a sorsolás következett.
A versenyen 47 aktív versenyző vett részt, melynek időtartama 8 óra volt.
Szerencsére az előrejelzések ellenére az eső elkerülte a tavat.
A halak étvágyára a nagy lehűlés kedvezőtlenül hatott, ami a fogásokon is meglátszott.
A fogások alakulása a következő:
Az összfogás: 194,45 kg
Átlag fogás: 4,12kg
A helyezettek és az eredményeik a következők:
1. hely: Zsótér Péter 36,65kg
2. hely: Vasadi Sándor 15,91kg
3. hely: Sisák Norbert 14,06 kg
Legnagyob hal: Sipaki Imre 12,1kg-os ponty
Az első három helyezett és a legnagyobb hal kifogója serleg és vásárlási utalvány jutalomban részesült.
A vándorserleget 1 évig Zsótér Péter sporttársunk birtokolja, aki győzelmével az ARCANUM Hotel 2 személyre szóló étkezési felajánlását is elnyerte.
A legnagyobb hal kifogója Sipaki Imre,egy a Csendes Ferenc festőművész sporttársunk által felajánlott értékes festményt is hazavihetett.
Minden résztvevő és segítő emlékérmet kapott.
Az eredményhirdetést követően közös fénykép elkészítésére került sor.
Ezután Sebestyén János séf és segítője (Kovács Lajos) által elkészített csülökpörköltöt, valmint hideg italokat fogyaszthattak a résztvevők.
Ez a nap igazán jó hangulatban telt.
Legközelebb is szeretettel várjuk tagtársainkat, és arra biztatunk mindenkit, hogy minél többen jelentkezzenek és vegyenek részt a versenyeinken, hiszen ez is remekül sikerült.
Köszönet a résztvevőknek, Sebestyén János séfnek, Kovács Lajos, Mészáros Zoltán, Tóth Zoltán, Knyihár János segítőknek, a versenyek támogatóinak és mindenkinek aki munkájával hozzájárult a nap sikerességéhez.
Matróz Sporthorgász Egyesület vezetősége
Hozzászólás: 0